A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alma. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alma. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. szeptember 26., vasárnap

Almatorta

Az egyik gyakornoklány sütötte ezt a búcsúpartijára, utólagos köszönet neki.
A tökéletes almatorta.


Hozzávalók a tésztához (18 centis kapcsos tortaformához):
10 dkg vaj
1 tojássárgája
5 dkg cukor
1 ek tejföl
10 dkg liszt
1/8 sütőpor

A vajat kikeverjük a cukorral, hozzáadjuk a tojássárgáját és a tejfölt is. A lisztet összekeverjük a sütőporral, majd a vajas keverékhez adjuk és tésztává gyúrjuk. 1 órára a hűtőbe tesszük.

A töltelékhez:
fél kg reszelt alma
fél dl víz
5,5 dkg cukor
fahéj
5-10 dkg darált dió

A hozzávalókat krémesre pároljuk, kihűtjük. A diót csak a párolás végén keverjük a töltelékhez.

A habhoz
1 tojásfehérje
1 vaníliáscukor
1 kanál baracklekvár

A tésztát a tortaformában megszórjuk darált dióval, rákanalazzuk a tölteléket és 175 fokra előmelegített sütőben kb. fél óra alatt megsütjük. Amikor majdnem megsült ,a tetejére rátesszük a habot. Kb. 5 percig sütjük még, majd résnyire nyitott ajtajú sütőben hagyjuk kihűlni.

2009. november 29., vasárnap

Almás-karamellás torta



Hozzávalók

1 csomag leveles tészta
7 dkg vaj
10 dkg kristálycukor
fahéj ízlés szerint (jó sok)
kb. 80 dkg alma, vékonyra szeletelve
10 dkg durvára tört dió
1 ek. citromlé

A sütőt előmelegítjük 175 fokra, a leveles tésztát kör alakúra nyújtjuk és kibélelünk vele egy 24 centis, sütőpapírral bélelt lepényformát. 8 perc alatt vakon elősütjük.

Közben a vajat és a cukrot egy serpenyőben karamellizáljuk, hozzáadjuk a vékony szeletekre vágott almát, a fahéjat és a citromlevet. Pár perc alatt, a serpenyőt rázogatva, megpároljuk az almát (ne főzzük szét).

Az almákat eloszlatjuk a kihűlt tésztán, megszórjuk a dióval. A serpenyőben maradt karamellt besűrítjük és a tortára kanalazzuk. Visszatesszük az egészet a 175 fokos sütőbe és addig sütjük, amíg az alma és a dió szépen megbarnul a tetején.

2008. augusztus 26., kedd

Kígyórétes

A nyaralás alatt megcsömörlöttem a sok éttermi édességtől és amint hazaértünk és kialudtam magam, nekiálltam egy kis házi sütinek. Íme:


Hozzávalók:
50 dkg liszt
25 dkg vaj
1 egész tojás + 1 sárgája
2 ek. cukor
2 dkg élesztő
1 csipet só

A töltelékhez:
alma, cukor, fahéj, kevés citromlé
túró, porcukor, vaníliás cukor, tojás

A vajat elmorzsoljuk a lisztben, közben az élesztőt felfuttatjuk egy kevés cukros tejben. A vajas liszthez hozzáadjuk a cukrot és a sót, a közepébe öntjük az élesztős tejet és a tojásokat, tésztát gyúrunk belőle. Igaz, hogy élesztős tészta, de nem kell keleszteni, sütés után finom, porhanyós lesz.
A tésztát 3 részre osztjuk, a lapokat kb. 35x25 cm-s téglalappá nyújtjuk, és a hosszabbik oldalakat kb a tészta egy harmadáig, 2 centis csíkonként bevagdossuk. A tölteléket a tésztalap sima részén elosztjuk és a két oldalon lévő csíkokat – mintha hajat fonnánk – a töltelék felett áthajtjuk. Tojással megkenjük, és előmelegített sütőben 175 fokon 25 perc alatt megsütjük.

A töltelékről: bármivel tölthető, én egy rúd túrósat csináltam (¼ kg túróból, 1 tojás sárgájából, cukorból, vaníliás cukorból) és 2 rúd almásat (5 almából, fahéjból, cukorból), de ahol először ettem, ott volt tökös-mákos és tejberizses (nyammmm) is.


2008. március 2., vasárnap

Tarte Tatin

Ez nem teljesen olyan lett, mint ahogyan a franciák készítik, Stahl J. egyik könyvéből szedtem elő ezt a receptet. Az igazi Tarte Tatin ún. pâte brisée-ből készül. A szerencsések, akik Franciaországban élnek, csak bemennek egy szupermarketbe, és leveszik a polcról a már kész tésztát, és ezzel nem is kell otthon pepecselniük. A Magyarországon élő belgák és franciák sokszor panaszkodnak arról, hogy az itthon készült leveles tésztás ill. pate brisée felhasználásával készült sütemények nem az igaziak. Hát, igazuk lehet. Szóval úgy tűnik, hogy az eredeti pâte brisée-be víz, vaj, hideg víz, kis só kivételével nem nagyon kell semmi. Amit én most elkészítettem, abban volt.



Hozzávalók:
20 dkg liszt
5 dkg porcukor
10 dkg hideg vaj
1 tojássárgája
3 ek. hideg víz

1 kg alma, megpucolva, szeletelve
10 dkg vaj
20 dkg cukor
½ citrom leve
fahéj

Először is elkészítjük a tésztát: a lisztet elkeverjük a cukorral a vajat elmorzsoljuk benne, végül hozzáadjuk a tojássárgáját és a hideg vizet. Hűtőbe tesszük legalább 30 percre.
Az almát meghámozzuk, felszeleteljük. A vajat egy serpenyőben megolvasztjuk és hozzákeverjük a cukrot. (Elméletileg ennek el kellett volna olvadnia benne, nekem egyből karamellizálódni kezdett.) Az almadarabokat beleforgatjuk, belecsavarjuk a fél citrom levét, és megpároljuk őket, majd fedő nélkül is pirítjuk egy kicsit. A cukor és vaj keveréknek ekkor már karamell színűnek kell lennie. Az almákat kihűtjük, én hűlés után áttesszük egy piteformába, kevés fahéjjal megszórjuk. Arra vigyázni kell, hogy ha nagyon sok lé maradna az alma alatt, akkor azt ne mindet öntsük át, mert nagyon elázik a tészta.

A sütőt 200 fokra előmelegítjük. A tésztát kinyújtjuk – nagyobbra, mint a forma – és befedjük vele az almákat, úgy, hogy a tésztát benyomkodjuk a forma és az almák közé. 25 perc alatt sül meg. Miután kivesszük a sütőből, várunk pár percet és egy tányérra fordítjuk.

2008. február 24., vasárnap

Almás és csokis muffin

Igaz, hogy egy jó hosszú listám van arról, hogy mit szeretnék megsütni, most éppen az döntött, amit az adott pillanatban kívántam, és az valami almás-fahéjas dolog volt. Egy pár régi alma árválkodott a konyhapulton és arra már nem volt esélyük, hogy megegyem őket, lévén elég csúfak, de a muffinban úgy sem látszik... Ráadásul a hűtőtakarítás közben tengernyi időm volt, így két adagot is megsütöttem.


Almás muffin száraz hozzávalói, 12 darabhoz:
2 bögre liszt ( 1/4 l – fehér vagy teljes kiőrlésű)
1 e.k. sütőpor
1 bögre zappehely
1/2 bögre cukor (barna, fehér)
1 k.k. fahéj
2 e.k. mák (elhagyható)
1 bögre reszelt alma
1 citrom reszelt héja

nedves hozzávalók:
1,25 bögre tej
1 citrom leve
1/2 bögre vaj
1 tojás

A muffintepsit kivajazzuk, a száraz és nedves összetevőket külön-külön elkeverjük, majd összevegyítjük, de nem kell alaposan kikeverni. 200 fokra előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt megsül, a belseje egy kicsit ragacsos marad az almától.


Csokis muffin

Hozzávalók 12 darabhoz:
20 dkg vaj
20 dkg étcsoki

kb 1 teáskanál sütőpor
7 dkg keményítő

10 dkg cukor
1 cs. vaníliás cukor
6 tojás
csipet só
cayenne bors, ha van

A vajat és az apróra tördelt csokoládét megolvasztjuk. Közben a tojást, a cukrot és a vaníliás cukrot kikeverjük, hozzáadjuk a sót és az opcionális cayenne borsot. Ehhez hozzákeverjük a sütőporos keményítőt, majd a langyos vajas-csokis keveréket. A muffinformákat kivajazzuk és a masszát egyformán elosztjuk a mélyedésekben. 180 fokos előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt sül meg, sajnos most nem néztem az órámat.

Ennek a muffinnak van egy trükkje: ha van elég hely a mélyhűtőnkben, akkor 30 percre tegyük be sütés előtt. Sütés után a külseje kemény, a belseje pedig kicsit folyós marad, úgy sokkal finomabb. Nekem most nem volt helyem, úgyhogy ezt a fázist kihagytam.
A receptekért köszönet a barátnőimnek.

2007. december 25., kedd

Flódni

Még soha nem ettem flódnit, a receptjére is kb. csak egy hónapja kerestem rá. Úgy gondoltam, hogy ez simán helyettesíti a mákos és diós beiglit, és még házi szilvalekvárom is jó célokra használhatom, úgyhogy miért ne próbálkozzak meg vele. Egy kolléganőmtől kaptam a receptet, de a 3 réteg helyett négyet csináltam – természetesen a szilvalekvár miatt, ezért a tészta mennyiségét is növeltem.


Hozzávalók:
50 dkg liszt
25 dkg vaj
15 dkg porcukor
1 cs. vaníliás cukor
1,2 dkg sütőpor
2 nagy tojás
1 dl fehérbor is kellett volna bele, de a tojás elég volt...

A lisztet elkeverjük a cukorral, vaníliával, sütőporral, majd elmorzsoljuk benne a vajat, hozzáadjuk a tojásokat és tésztát gyúrunk belőle. Pihentetjük, amíg a tölteléket előkészítjük.

Töltelék:
50 dkg alma
25 dkg darált dió
25 dkg darált mák
50 dkg cukor
10 dkg mazsola (kihagyva)
20 dkg baracklekvár
15 dkg szilvalekvár
kb. 1 dl tej
citromhéj, fahéj

Az diót összekeverjük 20 dkg cukorral, kb. 1 dl tejjel leforrázzuk, és krémesre keverjük.
A mákot összekeverjük 20 dkg cukorral és a baracklekvárral, és ezt is krémesre keverjük, hozzáadjuk a reszelt citromhéjat.
Az almát lereszeljük, megszórjuk ízlés szerinti mennyiségű fahéjjal és hozzáadunk 10 dkg cukrot. Amikor a tésztára tesszük, akkor a levét kicsavarjuk.
A tésztát 5 cipóra osztjuk, vékonyra kinyújtjuk.

A rétegek sorrendje:
tészta
dió
tészta
mák
tészta
alma
tészta
szilvalekvár
tészta

A tetejét megkenjük tojással, és 165 fokon kb. 1 órán keresztül sütjük. Ez a mennyiség a 35x20-as tepsimet pont megtöltötte. Uhh, isteni finom lett.

Blog Widget by LinkWithin