2012. augusztus 17., péntek

Sütiszörny ezennel bezár.

2011. június 28., kedd

Cookie tésztás cheescake szelet

Megint egy tömény, édes amerikai recept, innen


Hozzávalók
1,5 csésze győri édes keksz ledarálva
6 teáskanál olvasztott vaj

A cookie réteghez
5 teáskanál középhőmérsékletű vaj
1/3 csésze nádcukor
1/4 ek. só
1 tk. vaníliakivonat
3/4 csésze liszt
1 csésze étcsoki apróra vágva
1 kicsi tojás

A cheescake réteghez
25 dkg mascarpone
1/4 csésze liszt
1 nagy tojás
1 tk. vaníliakivonat

A sütőt előmelegítjük 165 fokra. Egy 20x20 centis formát kibélelünk sütőpapírral.

A kekszes réteghez összekeverjük a darált kekszet az olvasztott vajjal, belesimítjuk a tepsibe és 6 perc alatt elősütjük, majd hűlni hagyjuk. A cookie tésztához a vajat, a cukrot, a vaníliát, a sót habosra keverjük, belekeverünk egy kis tojást és a csokidarabokat (az eredeti recept nem írt tojást, de nekem így bejött). Gyurmázható tésztát kell kapnunk. A cheesecake réteghez szintén csak összekeverjük a hozzávalókat. A kekszes alapra ráöntjük a mascarponés keveréket, majd a cookie tésztából apró gombócokat pakolunk a sütibe, egyenletesen elosztva a gombóckákat. Kb. 30 percig sütjük 165 fokon, nem szabad kiszárítani, a mascarponés réteg kicsit remegős maradjon.

Milky Way süti

A süti nagyon édes, mint minden rendes amerikai süti: recept Pioneer Woman-től


Hozzávalók:
22 dkg Milky Way
1 1/4 csésze liszt
1/4 evőkanál szódabikarbóna
1 csésze porcukor
1 evőkanál vaníliakivonat
11,5 dkg vaj
1/4 evőkanál só
2 tojás
1/4 csésze tejszín

A csokit összeolvasztjuk 6 dkg vajjal (én mikrohullámú sütőben, alacsony fokozaton – elég bizarr, gumiszer anyagot kapunk). A maradék vajat kikeverjük a cukorral, hozzáadjuk a vaníliát, a tojásokat, a liszttel elkevert szódabikarbónát, és a tejszínt, legvégül a csokis vajat. Sima tésztává keverjük és egy sütőpapírral kibélelt, 20x20-as formába öntjük. 150 fokra előmelegített sütőben kb. 1 óra alatt megsütjük – nem szabad túlzottan kiszárítani.

Ha kicsit kihűlt a tészta, leöntjük a csokiszósszal:

Hozzávalók:
7 dkg tejcsoki
fél – 3/4 csésze porcukor
6 dkg vaj
2 marék dió apróra vágva
1 csipet só
1 evőkanál vaníliakivonat
kevés tej
A vajat és a csokit felolvasztjuk, hozzákeverjük a cukrot, a vaníliát, a sót és a diót.(plusz ha túl szilárd lenne, akkor egy kevés tejet). Ráöntjük a sütire, hagyjuk egy kicsit megkötni.

2011. május 23., hétfő

Ricottás süti

Gyorsan elkészül, nagyon narancsos, és még télen sütöttem...

Hozzávalók egy 25x25 centis formához
50 dkg ricotta
5 nagy tojás
12 dkg porcukor
2 narancs lereszelt héja és leve
4 evőkanál liszt

juharszirup
A sütőt 180 fokra előmelegítjük, a kerámiaforma alját sütőpapírral kibéleljük. A tojásokat habosra keverjük a cukorral, hozzáadjuk a ricottát, a narancshéjat- és levet, majd végül a 4 kanál lisztet. A masszát a formába öntjük és kb. 35-40 perc alatt megsütjük. A tészta akkor jó, ha már nem folyékony a közepe, hanem kicsit remegős.

Langyosan, felkockázva, juharsziruppal jól meglocsolva faljuk be.

Amerikai palacsinta karamellizált eperrel

Ötlet Pioneer Woman-től, áfonya nélkül. Mert valami nagyon édeset ettem volna.


Hozzávalók:
1-½ csésze liszt
¼ evőkanál só
1 evőkanál sütőpor
3 evőkanál porcukor
1-½ csésze tej
1 tojás
1-½ tk. vaníliakivonat
2 evőkanál vaj, olvasztva

vaj a sütéshez
juharszirup

A karamellizált eperhez
1 csésze eper, felkockázva
5 dkg cukor
1/2 citrom leve

A száraz és a nedves hozzávalókat külön-külön összekeverjük, majd egybekeverjük. Olvasztott vajon kis palacsintákat sütünk (nekem 3 fért a palacsintasütőbe).
A cukrot karamellizáljuk (nem kell kevergetni, max. rázogatni), ráöntjük az epret, a citromlevet és kb. 5 perc alatt alacsony lángon szirupossá főzzük.
A palacsintákat rétegezzük az eperrel és nyakonöntjük juharsziruppal.

2011. február 20., vasárnap

Rákóczi túrós

Thx to Péter Anna.

Fél adagot sütöttem a receptben leírtak szerint. Isteni finom a tészta, még jobb a túrós réteg rajta. Egy helyen tértem el, a habnál - nem kellett volna. Inkább szárítani, mint sütni kell, amikor a hab is rajta van, de így is elfogyott.

Csokis-vaníliás márványsüti

Ismét Elle a table, most a 2010. áprilisi számból.


Hozzávalók:
9 dkg vaj
1 nagy tojás
15 dkg cukor
2 kávéskanál vaníliakivonat
1 csipet só
1,2 dj tejszín
14 dkg liszt
1 kávéskanál sütőpor
1 kanál kakaópor

A hozzávalókat mixerrel összekeverjük a kakaó és a vanília kivételével. Amikor homogén a tészta, két részre választjuk: az egyikbe keverjük bele a vaníliakivonatot, a másikba a kakaóport. Egy formát kibélelünk sütőpapírral, és a tésztákat egymásra rétegezve belekanalazzuk (egy késsel össze is keverhetjük, akkor rendesen márványos lesz). 160 fokos előmelegített sütőben kb. 35 perc alatt megsütjük. A tetejére lehet csokimázat készíteni 10 dkg csoki és 2 ek. étolaj összemelegített keverékéből.

2010. december 13., hétfő

Csokis sablé

Ez a recept is az Elle a table decemberi számában volt, szóval ez már a harmadik abból a számból. Amikor elolvastam a receptet, kicsit elbizonytalanodtam: tényleg élesztőt kell beletenni? Fel is készültem lelkileg, hogy ez az ehetetlen kategória lesz, majd felturbózom egy kis házi málnalekvárral, és mindjárt jobb lesz. De nem kellett utólag manipulálni, lekvár nélkül is fincsi volt.

Hozzávalók:
24 dg liszt
12 dkg vaj
5 dkg porcukor
½ tasak szárított élesztő
2-3 evőkanál tej
15 dkg ét- és tejcsoki vegyesen, apróra kockázva ( 6 dkg aszalt áfonyát is ír az eredeti recept)
1 csipet só

A lisztet, az élesztőt, a cukrot elkeverjük, elmorzsoljuk benne a puha vajat. Belekeverjük a csokit és a sót, majd annyi tejet, hogy a massza összeálljon. Egy 25x25 centis formát kibélelünk sütőpapírral, és a tésztát ellapítjuk benne. 165 fokra előmelegített sütőben kb. 30-35 perc alatt megsütjük, akkor jó, ha a teteje már kezd pirulni.
Az eredeti recept 150 fokot és 25 percet írt, de az egyáltalán nem volt elég a tésztának.

Langyosra hűtjük és háromszög alakú kekszeket vágunk belőle. A felét én megkentem lekvárral de anélkül is finom volt.

2010. december 5., vasárnap

Speculoos keksz

Nagy speculoos fan vagyok, ha külföldön járok, akkor beszerzem a pár hónapra elég keksz és speculoos-krém adagom. Vagy ha nem, akkor beszereztetem. Az Elle a table-ban most találtam egy speculoos keksz receptet. Finom, finom, de azt hiszem, az ipari speculoost semmi sem veri.


Hozzávalók
10 dkg puha vaj
1 csipet só
1 tojássárgája
10 dkg nádcukor
2 dkg porcukor
1 dkg tej
20 dkg liszt
3 csipet fahéj
1 csipet őrölt gyömbér
1 csipet kardamom
1 csipet szegfűszeg
½ csomag sütőpor

A mázhoz
1 tojásfehérje
20 dkg porcukor
5-6 csepp citromlé
opcionálisan ételfesték

A száraz hozzávalókat összekeverjük egy tálban. A vajat habosra keverjük a 2 féle cukorral, a tojással, a tejjel, majd apránként hozzádolgozzuk a lisztet, gombóccá gyúrjuk és fél órára hűtőbe tesszük.
A sütőt előmelegítjük 170 fokra.
A tésztát 2 mm vastagra nyújtjuk és kiszúróval kekszeket szaggatunk belőle. Kb. 12 perc alatt megsütjük, hagyjuk kihűlni.

A mázhoz a fehérjét összekeverjük az átszitált porcukorral (én csak fél adagot kevertem ki, mert a kekszek felét befaltuk csupaszon) és a citromlével. Még kenhető, de elég sűrű masszát kell, hogy kapjunk. Ha van otthon ételfesték, akkor meg is színezhetjük a masszát; nekem nem volt, próbálkoztam a creme de cassis-szal, de annyira halvány lila lett, hogy inkább maradtam a fehérnél.
A kekszekre ecsettel felvisszük a mázat és hagyjuk megszáradni.

Whoopie pie

A november-decemberi Elle a table-ban annyi jó recept van, hogy végigcetliztem az egész újságot. A whoopie pie-t már elég sok oldalon láttam, és egy sütőtökös receptet ki is próbáltam, de az annyira nem jött be. Na de ez...


Hozzávalók a kakaós tésztához
25 dkg liszt
2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
1 kávéskanál sütőpor
½ kávéskanál szódabikarbóna
2 csipet só
10 dkg puha vaj
12 dkg cukor
1 kávéskanál vaníliakivonat
1 tojásfehérje
1 dl tej

A vajat habosra keverjük a porcukorral, a vaníliával, hozzáadjuk a tojást. A lisztet, a kakaóport, sót, sütőport, szódabikarbónát egy tálban elvegyítjük, és a tejjel együtt apránként hozzákeverjük a vajas keverékhez. A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A tésztát habzsákba töltjük és a közepes méretű kinyomón apró kupacokat halmozunk a sütőpapírral bélelt tepsire. Kb. 12 perc alatt megsütjük, hagyjuk kihűlni. A kihűlt tésztákat megtöltjük a krémmel. Én fele-fele arányban használtam a csokis és vaníliás tölteléket, így ha csak az egyiket használjuk, duplázzuk a mennyiséget.

A csokis töltelékhez
7,5 dkg étcsoki
0,5 dl tejszín
1 kávéskanálnyi vaj

A csokit a tejszínnel együtt felolvasztjuk, hozzákeverjük a vajat és hagyjuk kihűlni.

A vaníliás töltelékhez
12,5 dkg mascarpone
1 kávéskanál vaníliakivonat
3 dkg porcukor

A hozzávalókat simára keverjük.

2010. október 31., vasárnap

Reszelt túrós

Ezt a sütit kb. 10-12 éve sütöttem utoljára, annyit update-eltem rajta, hogy csokit kevertem a töltelékbe. A citromhéj helyett narancshéjat szerettem volna beletenni, de csak mandarinom volt itthon, azt meg inkább nem. Ihlet Okostojástól.


Hozzávalók:
20 dkg liszt
7 dkg porcukor
12 dkg fagyos vaj
1 ek. holland kakaó
1 tk sütőpor
csipet só
1 tojás sárgája
pár kanál tej

A töltelékhez:
25 dkg túró
6 dkg porcukor
1 tojás sárgája
2 tojásfehérje felverve
1 cs. vaníliás cukor
1 citrom lereszelt héja
7 dkg keserű csoki

A hozzávalókat összemorzsoljuk, ha nem akar összeállni, akkor hozzáöntünk egy kevés tejet. Fél órára hűtőbe tesszük.

A töltelékhez összekeverjük a hozzávalókat, a tojások fehérjét egy kevés sóval habbá verjük, úgy keverjük a túrós masszához. A tészta kicsit több mint felét a 25x20 centis tepsibe reszeljük, kicsit elegyengetjük. Megszórjuk egy kevés darált keksszel, rákanalazzuk a tölteléket és egyenletesen elosztjuk. Végül ráreszeljük a maradék tésztát is (a reszelő nagy lyukú részén). 180 fokra előmelegített sütőben, légkeveréses fokozaton 30 perc alatt megsütjük.

Banános-marcipános muffin és marcipános püspökkenyér

Sütöttem mostanában többször is, de vagy sötét volt a fotózáshoz vagy maga a süti volt alkalmatlan arra, hogy jó fénykép készüljön róla.

Szóval ezek voltak:

Banános-marcipános muffin (Nigellától)

Hozzávalók 10 darabhoz:
6 dkg vaj
8 dkg porcukor
2 banán
1 tk. vanília-kivonat
2 ek. tejföl
1 nagy tojás
½ tk. szódabikarbóna
¼ tk. sütőpor
15 dkg liszt
7 dkg marcipán apróra kockázva

A megolvasztott vajat összekeverjük a cukorral, a vaníliával, az összetört banánnal. Hozzáadjuk a tojást és a tejfölt, majd a szódabikarbónával és sütőporral elkevert lisztet is, de csak addig keverve, amíg egyenletes masszát nem kapunk. Végül beletesszük a marcipánt is.

A sütőt 180 fokra előmelegítjük, a tésztát elosztjuk a muffintepsi mélyedéseiben és kb. 20 perc alatt megsütjük. A marcipántól elég édes lett, úgyhogy nem kell a tésztát túlcukrozni. Lehet hozzáadni pekándiót, fahéjat, az eredeti receptben pedig vörösáfonya is volt.

Csokis püspökkenyér marcipános töltelékkel

A Stahl magazin ősz számában nagyon sok jó sütirecept van, több mindent is meg fogok sütni. Az eredeti recept hozzávalóinak mennyiségét feleztem, így is egy kisebb formányi desszert lett belőle. Másnap a legfinomabb, harmadnaposan már egy kicsit szikkadt volt, vaníliaszósszal fel lehetett volna dobni.

Hozzávalók:

10 dkg csoki (ét, de én mogyorós milka szíveket tettem bele)
75 ml tej
1 csipet sütőpor
1 csipet só
6 dkg puha vaj
7-8 dkg porcukor
1 tojás
5 dkg joghurt

A töltelékhez:
7 dkg marcipán lereszelve
3 dkg puha vaj
2 dkg porcukor
1 kicsi tojás
1/2 evőkanál liszt

A tölteléket készítjük el először: a marcipánhoz keverjük a vajat, a cukrot, a tojást és a lisztet, robotgéppel összedolgozzuk.
A csokit és a tejet összeolvasztjuk.
A száraz hozzávalókat egy külön tálban összekeverjük. A vajat a cukorral habosra keverjük, beledolgozzuk a tojást és a lisztes keveréket és a joghurtot. A végén hozzáadjuk a kihűlt csokit is.

Egy 25x11 centis püspökkenyérformát kibélelünk sütőpapírral, és a tészta 2/3-át belesimítjuk. A közepébe húzunk egy barázdát és a marcipános töltelékkel megtöltjük, erre pedig, legfelső rétegként óvatosan rákanalazzuk a maradék csokis tésztát. 175 fokos előmelegített sütőben kb. 50 perc alatt megsütjük.

2010. szeptember 26., vasárnap

Rebarbarás pite

Megint kaptam rebarbarát, de most nem lekvár lett belőle, hanem ez a pite. Ihlet a krémhez Sajtkukactól.

Hozzávalók
1 csomag leveles tészta

A krémhez
10 dkg darált dió
10 dkg vaj
1 tojás
fahéj
1 ek. liszt

A tetejére
rebarbara (kb. fél kg)
1 alma
10-15 dkg cukor
fahéj

A krémhez habosra keverjük a vajat a cukorral, hozzáadjuk a diót, a lisztet és a fahéjat. A rebarbarás töltelékhez megtisztítjuk a rebarbarát, 3 centis darabokra vágjuk, az almával ugyanígy teszünk. Egy serpenyőben 10 dkg cukrot karamellizálunk. Amikor szép aranybarna, rádobjuk a rebarbarát és az almát, és olyan 10 perc alatt kissé pépessé főzzük (ne legyen teljesen lekvárszerű). Ha kell, még adunk hozzá cukrot és megszórjuk fahéjjal.

A sütőt előmelegítjük 190 fokra. A 24 centis piteformánkat kibéleljük a leveles tésztával, rásimítjuk a tölteléket és 15 percig sütjük. Ezután rákanalazzuk a rebarbarát is (ha nagyon sok leve lenne, akkor azt ne), visszatesszük a sütőbe és készre sütjük (még kb. 20 percig).

Egy éjszakát pihentetjük, másnap, hidegen szeleteljük és befaljuk.

Almatorta

Az egyik gyakornoklány sütötte ezt a búcsúpartijára, utólagos köszönet neki.
A tökéletes almatorta.


Hozzávalók a tésztához (18 centis kapcsos tortaformához):
10 dkg vaj
1 tojássárgája
5 dkg cukor
1 ek tejföl
10 dkg liszt
1/8 sütőpor

A vajat kikeverjük a cukorral, hozzáadjuk a tojássárgáját és a tejfölt is. A lisztet összekeverjük a sütőporral, majd a vajas keverékhez adjuk és tésztává gyúrjuk. 1 órára a hűtőbe tesszük.

A töltelékhez:
fél kg reszelt alma
fél dl víz
5,5 dkg cukor
fahéj
5-10 dkg darált dió

A hozzávalókat krémesre pároljuk, kihűtjük. A diót csak a párolás végén keverjük a töltelékhez.

A habhoz
1 tojásfehérje
1 vaníliáscukor
1 kanál baracklekvár

A tésztát a tortaformában megszórjuk darált dióval, rákanalazzuk a tölteléket és 175 fokra előmelegített sütőben kb. fél óra alatt megsütjük. Amikor majdnem megsült ,a tetejére rátesszük a habot. Kb. 5 percig sütjük még, majd résnyire nyitott ajtajú sütőben hagyjuk kihűlni.

2010. szeptember 5., vasárnap

Kávéhab

Kipróbáltam a vadiúj (nem is, mert teljesen retró, a régiségboltból) habszifonomat. A kávéhab ötlete onnan jött, hogy eszembe jutott anyukám csokihabja, amit habszifonnal készített. Gyanítom, hogy valami ipari porból keverte ki, mert elég műanyag íze volt, de akkor nagyon ízlett, mert kitört a hagyományos vasárnapi sütik (rácsos linzer – kókuszkocka– keksztekercs) világából.


Hozzávalók
2 dl tejszín
0,5 dl kávé
½ kanál porcukor
kevés vanília

pár szem speculoos keksz durvára törve

A hozzávalókat összekeverjük, beletöltjük a habszifonba. Lehűtjük. (A szifonba 2 patront kellett belecsavarnom. Az elsőt csak simán csavartam bele, de amikor nyomtam ki a habot, akkor csak egy adag jött ki belőle. Úgyhogy belecsavartam egy másodikat is, azt már úgy, hogy közben fejjel lefelé fordítottam a szifont – de lehet, hogy ez csak babona). A krémet és a kekszet rétegelve egy pohárba töltjük, én az egyik kekszréteg alá csokilapocskákat is tettem.

A speculoos mondjuk túl markáns volt a kávéhoz, úgyhogy valamilyen semlegesebb ízűt használok legközelebb.

2010. augusztus 24., kedd

Feketeszedres-áfonyás sajttorta

Amikor szabadságon vagyok, egyből ihletet kapok a sütéshez: van időm piacra menni, újságokat, szakácskönyveket böngészni. Így született ez a sajttorta is, Pioneer Woman receptjének felhasználásával.
Hozzávalók (18 centis tortaformához)
12 dkg győri zabfalatok
6,5 dkg vaj

1 doboz (12,5 dkg) Philadelphia krémsajt
25 dkg mascarpone
2 tojás
13 dkg porcukor
2 kanál liszt
5 dkg tejföl
1 kanál porcukor
1 marék feketeszeder
1 marék áfonya

A kekszet apróra törjük, hozzákeverjük az olvasztott vajat és belesimítjuk a sütőpapírral bélelt tortaformába. A megmosott, lecsepegtetett gyümölcsöket egyenletesen elosztjuk a kekszes alapon, megszórjuk 1 kanál porcukorral. A krémsajtot és a mascarponét kikeverjük a cukorral, hozzáadjuk a tejfölt, a lisztet és egyenként a tojásokat is. Mindezt a gyümölcsökre öntjük és 175 fokra előmelegített sütőben, égkeveréses fokozaton 50 perc alatt megsütjük. Miután lekapcsoltuk a sütőt, 15 percig nyitott sütőajtónál pihentetjük a tortát, majd kivesszük. 1 éjszakára hűtőbe tesszük.

2010. augusztus 4., szerda

Barackos lepény

Recept az nlc-ről. Ideális volt a cuki kis tartelette formáim bejáratásához.


Hozzávalók (4 lepényke)
12,5 dkg liszt
1 teáskanál sütőpor
5 dkg durvára durvára vágott mandula
1 tojás
9 dkg joghurt
4 dkg olvasztott vaj
1 citrom lereszelt héja
3 db sárgabarack
kevés nádcukor, fahéj

A tojást habosra keverjük a cukorral, hozzáadjuk az olvasztott vajat, a joghurtot, a citromhéjat, a sütőporos lisztet, végül a mandulát. A formákat kivajazzuk, a tésztát belekanalazzuk. A barackokat cikkekre vágjuk és a tészta tetejére halmozzuk. Megszórjuk egy kevés nádcukorral (esetleg fahéjjal) és kb. 20-25 perc alatt megsütjük a 180 fokra előmelegített sütőben.

2010. június 30., szerda

Fehér csokis-málnás tortácskák

A Franciaországban beszerzett mini tortaformáimat avattam fel ezzel a Nigella recepttel.


Hozzávalók a tésztához (6 db tortácska+10 db keksz):
17,5 dkg liszt
1,7 dkg kakaópor
5 dkg porcukor
¼ tk. só
12,5 dkg vaj
1 tojásfehérje (egy kicsi tojásé)

Krém:
25 dkg mascarpone
8 dkg fehér csoki

A lisztet, a sót és a kakaóport összekeverjük egy tálban. A szobahőmérsékletű vajat habosra keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a tojásfehérjét, és beledolgozzuk a lisztes keveréket is. Ha nagyon puhának találjuk a tésztát, tegyünk még hozzá egy kis lisztet. Cipóvá formázzuk a tésztát és 30 percre a hűtőbe tesszük.

A tortaformákat kivajazzuk. A tésztát lisztezett gyúródeszkán kinyújtjuk és a tortaformáknál kicsit nagyobb körlapokat vágunk belőle. Elég képlékeny a tészta, nem baj, ha elszakad, miközben a formákat kibéleljük – az ujjunkkal nyomkodjuk a formába. A formákat tegyük 30 percre a mélyhűtőbe, majd a 180 fokra előmelegített sütőbe. Kb. 15 perc alatt sül meg. Hagyjuk a formában kihűlni, töltsük meg a krémmel és díszítsük málnával.

A krémhez olvasszuk meg a csokit, majd apránként keverjük hozzá a szobahőmérsékletű mascarponét.

Nekem maradt egy kevés tésztám, amiből kis pogácsákat szaggattam és mogyoróval díszítettem. (Ugyanannyi idő alatt sült meg, mint a tortácska.)

2010. június 23., szerda

Fahéjas csiga - Ree Drummond receptje

Szoktam sima, kelt tésztákat sütni, ez most egy amerikai recept, Pioneer Woman oldaláról. A hagyományos csigáimhoz képest annyi a különbség, hogy a sütés után a tésztát meg kell öntözni egy cukros-kávés sziruppal. Éppen csak annyival, hogy még másnap is fincsi puhák legyenek. Az eredeti recept hozzávalót harmadoltam, az öntetbe tett cukor mennyiségét pedig radikálisan lecsökkentettem.

Hozzávalók:
3 dl tej
8 dkg vaj
5 dkg cukor
2,5 dkg élesztő
kb. 40 dkg liszt
1/3 teáskanál só

A töltelékhez:
8 dkg vaj
8 dkg nádcukor
sok fahéj

Az öntethez:
12 dkg cukor
2 dkg tej
2 dkg olvasztott vaj
2 dkg lefőzött kávé
csipet só
1 teáskanál juharszirup

A tészta hozzávalóiból tésztát dagasztunk (én a kenyérsütőgépem dagasztó programjával). Ha tésztát túl lágynak találjuk, mehet hozzá még egy kis liszt – nyújtható tésztát kell, hogy kapjunk. A tésztát vékony téglalappá nyújtjuk, meglocsoljuk a félig felolvasztott vajjal, meghintjük a cukorral és sok-sok fahéjjal. A tésztát feltekerjük, 3-4 cm széles szeletekre vágjuk, majd a csigákat kivajazott jénaiba pakoljuk (nekem négy csiga kimaradt, azokat egy kisebb formába tettem). 200 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt barnára sütjük.

A mázhoz egyneművé keverjük a hozzávalókat Amikor a tésztát kivesszük a sütőből, meglocsoljuk az öntettel, és hagyjuk, hogy hűlés közben magába szívja.

2010. június 16., szerda

Congo szelet

Erre a névre hallgat ez a fincsi, brownie és cookies kereszteződéséből született süti (a www.bakerella.com oldalon találtam az eredetit).

Hozzávalók (fél adag)

1,5 csésze liszt
1 ¼ teáskanál sütőpor
¼ teáskanál só
10 dkg puha vaj
16 dkg nádcukor
2 tojás
1 teáskanál vaníliakivonat
16 dkg apróra vágott keserű- és tejcsoki vegyesen
2 marék dió aprítva

A lisztet összekeverjük a sóval és a sütőporral. A puha vajat habosra keverjük a cukorral és a vaníliával, majd egyenként hozzákeverjük a tojásokat. Ezután hozzáadjuk a csokit és diót, majd a lisztes keveréket - amennyire csak lehet, homogénné keverjük a tésztát.

Egy 25x20 centis tepsit kibélelünk sütőpapírral és a tésztát egyenletesen eloszlatjuk benne. 175 fokra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt sül meg. Nem szabad túlsütni, tűpróbával ellenőrizzük, hogy a tészta már ne tapadjon rá, de ne is száradjon ki. Akkor jó, ha a teteje szép barna. Hagyjuk kihűlni, csak utána szeleteljük.
Blog Widget by LinkWithin