2010. január 27., szerda

Suzy sütije


Pierre Hermé. Ismét. A Larousse du chocolat-ból.

Hozzávalók:
25 dkg jó minőségű csoki (60%-os kakaótartalommal)
25 dkg olvasztott vaj
22 dkg porcukor
1 csipet só
4 tojás
7 dkg liszt

Egy 22 centi átmérőjű tortaformát kikenünk vajjal, kilisztezzük.

A csokit mikróban megolvasztjuk, külön megolvasztjuk a vajat is. A tojásokat habosra keverjük a cukorral, hozzáadjuk a sót. Folyamatos keverés mellett a tojásokhoz adjuk a vajjal elkevert olvasztott csokit, végül a masszához szitáljuk a lisztet is. 180 fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt megsütjük, úgy, hogy a sütő ajtaját egy fakanállal kitámasztjuk. Ha megsült, kb. 10 percig még a sütőben hagyjuk (az ajtaját nyitva tartva), majd kivesszük a sütőből, kihűtjük.

Csokis-capuccinós cookies

Pierre Hermétől.

Hozzávalók

17 dkg liszt
3 g sütőpor
2 g szódabikarbóna
11,5 dkg puha vaj
12,5 dkg nádcukor
3 g só
1 tojás
2 evőkanál instant kávé
9 dkg mogyoró
13 dkg étcsoki

A lisztet egy tálba szitáljuk, összekeverjük a sütőporral és a szódabikarbónával. A vajat habosra keverjük a cukorral, majd a tojással. A kávét feloldjuk egy evőkanálnyi vízben és a vajhoz keverjük. A csokit felaprítjuk, a mogyorót durvára daráljuk, mindezt beleforgatjuk a vajas-cukros keverékbe, addig keverjük, amíg a tésztában jól elvegyük a liszt.

A sütőt 170 fokra előmelegítjük, 2 gáztepsit kibélelünk sütőpapírral és kanálnyi adagokat halmozunk rá egymástól jó nagy távolságra, mert sütés közben ellapulnak (nekem egy tepsin 11 darab keksz fért el). 12 perc alatt megsütjük a kekszeket, hagyjuk kihűlni őket.

2010. január 16., szombat

Csokoládés kekszek

Pierre Hermé „Le Larousse du chocholat” c. könyvéből szereztem ezt a receptet. A 380 recept közül elég nehéz válogatni, főleg mert tele van a könyv szebbnél-szebb fotókkal, és mindegyiket azonnal meg akartam sütni.

Hozzávalók:

38,5 dkg liszt
3,5 dkg kakaópor
1 csipet fahéj
1 csipet só
28, 5 dkg puha vaj
12,5 dkg porcukor
¼ kávéskanál vaníliakivonat

1 tojássárgája
kristálycukor

Én fél adagot sütöttem, ami kb. 1 gáztepsit töltött meg, úgyhogy mindent feleztem.

A lisztet átszitáljuk, belekeverjük a kakaóport, a sót és a fahéjat is. A vajat felkockázzuk, habosra keverjük, hozzáadjuk a cukrot és a vaníliát. Beledolgozzuk a lisztes keveréket, 2 gombócot gyúrunk belőle, amiket fóliával letakarunk és 30 percre a hűtőbe tesszük.

30 perc múlva a gombócokat 4 cm átmérőjű rudakká gyúrjuk, úgy, hogy a levegőt kiszorítjuk teljesen belőle. Alufóliába csomagoljuk és 2 órára (vagy egy éjszakára) a hűtőbe tesszük.

A sütőt 180 fokra előmelegítjük, a tepsit sütőpapírral kibéleljük. A rudakról levesszük a fóliát, bekenjük a felvert tojássárgájájával, kristálycukorba hempergetjük, majd 1,5 centis szeleteket vágunk belőle. Mielőtt a tepsibe tesszük a kekszeket, a szélüket újra beleforgatjuk a cukorba.
Kb. 15 perc alatt megsül, de folyamatosan figyelni kell, mert könnyen megég.


Pavlova

Nigella pavlova és mini-pavlova receptjeit vettem alapul, de a neten is körülnéztem, mások hogyan készítik (Dolce Vita, Grenadine, Gourmandula ).

Hozzávalók

4 tojásfehérje (nagy tojásból)
1 csipet só
25 dkg porcukor-kristálycukor keverék
1/2 ek. ecet (fehérborecetet használtam)
1/2 ek. kukoricakeményítő

3 dl tejszín
gyümölcs (pl. málna)

A sütőt légkeveréses üzemmódba tesszük, 130 fokra előmelegítjük. A fehérjéket a sóval kemény habbá verjük, majd apránként hozzákeverjük a cukrot, folyamatosan verve a habot. Szép sűrű, fényes masszát kapunk. Beleforgatjuk a keményítőt és az ecetet is.

Sütőpapírral kibélelt gáztepsibe kör alakú halmot rakunk a masszából, úgy, hogy a széle kicsit magasabb legyen. 1 órán keresztül sütjük, a sütőt nem szabad nyitogatni. Ha letelt a sütési idő, a sütő ajtaját résnyire nyitjuk, így hagyjuk kihűlni a tésztát. A tejszínhabot keményre felverjük.

A külseje könnyen törik, de nem baj, mert a felvert tejszínhab teljesen el fogja fedni az apróbb esztétikai hibákat. A tetejére gyümölcsöt halmozunk, boldogan megesszük.

Utána pedig elmegyünk futni egy 10-est.

Ilyen volt.

Blog Widget by LinkWithin