2007. október 26., péntek

Bénák a fotók.
Nincs saját gépem, és tehetségem sem a fényképezéshez.

Aranygaluska

A hosszú hétvégéken, amikor itthon vagyok, késztetésem van arra, hogy süssek, süssek és süssek. Ez valószínűleg azért van, mert gyerekkoromban minden hétvégén sütöttünk valamit, a nyaralások alatt a nagymamák pedig szinte minden nap megtömtek egy tepsi édességgel. Mindenképpen kelt tésztát szerettem volna, hezitáltam a kalács és az aranygaluska között, ez utóbbi győzött.

Hozzávalók a tésztához:
50 dk liszt
3dl tej
8 dk cukor
3 dk élesztő
3 tojássárgája
8 dk vaj
egy csipetnyi só

A szóráshoz:
darált dió
cukor
fahéj

A hozzávalókból tésztát dagasztunk (én a legegyszerűbb utat választottam, mindent beleöntöttem a kenyérsütő gépembe, először a folyadékot, utána a szilárd hozzávalókat és a dagasztó-kelesztő programra állítottam. Így 90 perc alatt 0 munkával készen lett a tésztám.) Közben a darált diót összekeverjük cukorral és fahéjjal (ezt nem mértem le, csak úgy szemre).

A tésztát kiöntjük a nyújtódeszkánkra, kb ujjnyi vastagra nyújtjuk, és kis pogácsákat szaggatunk belőle. A kis pogácsákat olvasztott vajba mártjuk és kivajazott tepsibe egymás mellé pakoljuk. Ha megvan egy sor, megszórjuk a dióval, és jöhet a következő sor is. Most a tetejére is szórtam diót, de egyébként nem szoktam. Letakarjuk és langyos helyen fél óráig pihentetjük, majd előmelegített sütőbe tesszük.

Most légkeveréses üzemmódom 175 fokon kezdtem el sütni, de félidőben levettem 150 fokra, mert nagyon gyorsan sült a külseje, 30 perc alatt kész lett. Amíg a tészta a sütőben van, elkészíthetjük a vaníliamártást. A sodót nem szeretem, mert irtózom attól, amikor másnap egy kicsit elválik a mártástól a tojásfehérjés rész, tehát maradtam a mártásnál.

Hozzávalóka vaníliamártáshoz:
7,5 dl tej
3 tojássárgája
7,5 dk cukor
1,5 kanál liszt
vaníliaesszencia

A tojást elkeverjük a cukorral és a liszttel. A tejet megmelegítjük, és lassan a tojásos masszához adjuk. Gőz fölött besűrítjük.
Update: 1 kg-t híztam a tepsinyi desszerttől.

2007. október 21., vasárnap

Csokis muffin

Édességre vágytam, de nagyon nehezen tudtam eldönteni, hogy a mákos tortát, a berlini diós sütit vagy a csokis muffint süssem meg, végül ez utóbbira szavaztam, mert ez tuti, hogy elfogy a hosszú hétvége alatt.


Hozzávalók:
20 dk margarin
20 dk étcsoki
10 dk cukor
5 tojás
3 cs. vaníliás cukor
csipet só
6 dk keményítő
kevés sütőpor

A margarint megolvasztjuk az étcsokival együtt. Közben a tojásokat kikeverjük a cukorral, a vaníliás cukorral és a sóval, beletesszük a csokis-margarinos keveréket. A keményítőt összekeverjük egy kis sütőporral, és hozzákeverjük a masszához. A tésztát belekanalazzuk a formába, és most jön a trükk: fél órára a mélyhűtőbe tesszük. Mivel az én mélyhűtőm meglehetősen kicsi, ráadásul a múlt héten telepakoltam biopetrezselyemmel és dióval, már nem maradt hely a tepsinek. És itt követtem el a nagy hibát, mert a tésztát tényleg kötelező egy kicsit lefagyasztani, hogy sütés után belül folyós maradjon a muffin.
180 fokon 10-13 percig sütjük, akkor jó, ha szépen felpúposodik és ha beleszúrunk egy hústűt tapad rá egy kis tészta. A mélyhűtős malőr miatt ez most középszerű lett, a múltkori viszont (amikor több hely volt a hűtőben) tényleg olyan volt, amilyennek lennie kell. Az eredeti recept egyébként ír cayenne borsot is, amivel én nem rendelkezem.
A receptért köszönet Gabinak.

Töltött padlizsán

A múlt héten vettem két padlizsánt, gondoltam, lesz időm és valamelyik este csinálok töltött padlizsánt. Amit amúgy még soha nem csináltam. Tegnap végre rászántam magam, íme a végeredmény.


Hozzávalók:
2 padlizsán
30 dk darált hús (disznó volt, a marhát nem szeretem)
2 paradicsom
1 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
fűszerek: só, bors, bazsalikom, majoránna

A padlizsánokat kettévágjuk, besózzuk, keresztben bevagdaljuk, a vágott felével lefelé, egy serpenyőben kb 5 percig, kevés olajon átsütjük. Amíg kihűlik, el lehet készíteni a töltelékket. Én sajnos nem vártam meg ezt a kihűlést, ezért kisebb égési sérüléseket szenvedtem. A töltelékhez megpirítjuk a hagymát és a fokhagymát, hozzáadjuk a husit, fűszerezzük. Amikor teljesen lepirul, beletesszük a felkockázott paradicsomot (a héját előtte húzzuk le) és a padlizsán kikapart belsejét, fedő alatt összefőzzük és lepirítjuk. A padlizsánokat csak annyira kaparjuk ki, hogy maradjon a héjon egy legalább 1 centis réteg.
Egy tepsit kiolajozunk, beletesszük a padlizsánokat, arra a tölteléket, 175 fokon 20 percig sütjük, reszelt sajttal megszórjuk, és még öt percig sütjük. Egy hústűvel azért nem árt ellenőrizni, hogy a padlizsán teljesen átsült-e. Amin utólag változtatnék: szerintem hiányzott belőle a friss petrezselyem, legközelebb biztosan kerül bele. Végül ezt a kritikát kaptam itthon: a rántott hús azért jobb. Köszönöm....

2007. október 14., vasárnap

Négyszeres csokis süti



Szeretek sütni, mert ez az egyetlen dolog, amit valamennyire tűrhetően csinálok. Mivel itthon nem fogy el egy tepsi sütemény, ezért a barátok és kollégák fogyasztják el a heti termés nagy részét (még jó, hogy van aki megegye, mert különben már gurulnék). Ők minden művemről azt állítják, hogy
finom, de a pesszimista énem azt mondja, hogy csak nem merik megmondani az igazat... Én azért kitartóan sütök, és ezennel megígérem magamnak, hogy minden héten kipróbálok egy új receptet.

Nigella szakácskönyvem sajnos nincs, a Spektrumon láttam ezt a receptet és neten kerestem meg a pontos mennyiségeket. Egy nagyon kicsit változtattam rajta, vaj helyett margarint tettem bele, chocolate chips helyett táblás csokit daraboltam, és a végén nem szórtam meg csokival. Így az enyém csak háromszoros csokis süti lett. Nem egy fogyókúrás darab, szóval vigyázat!


Hozzávalók a tésztához

20 dk liszt
½ tk. szódabikarbóna
5 dk kakaópor
27,5 dk porcukor (én csak 22 dk-t tettem bele, így is elég édes lett)
17,5 dk margarin
2 egész tojás
1 ek. vaníliaesszencia
0,8 dl tejföl (szemre)
1,25 dl forró víz
17,5 dk csoki darabolva

a sziruphoz
1 ek. kakaópor
1,25 dl víz
10 dk cukor

A sütőt 175 fokra állítjuk, fóliával és sütőpapírral kibélelünk egy 21x11 cms formát. A hozzávalókat a liszt, a forró víz és a csokidarabok nélkül kikeverjük robotgéppel. Ha sima a tészta, akkor beletesszük a lisztet, majd fokozatosan a forró vizet is (mikróban forraltam). De tényleg csak kis adagonként adjuk hozzá, mintha majonézt kavarnánk. A forró víztől egy hihetetlenül könnyű tésztát kapunk, olyan, mintha csokis tejszínhabot kanalaznánk. Nyamm. A végén hozzájön az apróra felkockázott csoki, és mehet a sütőformába, majd a sütőbe.

175 fokon 60 perc kell neki. Szépen fel fog jönni, és megreped a teteje, de ez direkt ilyen, no para. 15 perccel a sütés vége előtt a vizet, cukrot és kakaóport összefőzzük egy jó sűrű sziruppá. Kivesszük a sütőből a sütit, megszurkáljuk egy hústűvel, a sziruppal meglocsoljuk, és hagyjuk a formában kihűlni, ha meg tudjuk addig állni (amit amúgy tényleg muszáj, mert még nagyon ragacsos langyosan). Formából kivenni, leszedni a sütőpapírt, és fogyasztani.

Blog Widget by LinkWithin